Talking to the moon (Jackheon ff.) - 1. Fejezet

Jackson

Az autó ablakán keresztül szemléltem a mellettünk elhaladó erdős területet, az üvegnek támasztva fejem. A rádióból halkan szólt valami koreai nyávogós lánybanda, ami idegesített, de lusta voltam átkapcsolni.

Anyám csendben az utat figyelte, rám se pillantva, de ez így van rendjén, sohasem foglalkozott velem, mi bánthat.

Sóhajtva csukom be pilláim, muszáj higgadtnak maradnom, kibírom, nem ugrok ki a járműből, és futok vissza egészen Kínáig.

Feladtam mindent, hogy egy új környezetben, ismerősök, barátok nélkül, minimális nyelvtudással kezdjek meg egy újabb fejezetet az életemben.  Csodás.

Anyám persze boldogan vág neki mindennek, legalább ő tökéletesen beszéli a nyelvet, nincsenek nyelvi korlátai, mint nekem.  Egy minimális tudással rendelkezem, de ez még akkor is kevés, segítséget pedig nem kérek a vezető ülésben ülő nőtől.

Ő rángatott bele a véleményem semmibe nézve, én meg lettem volna apámmal, de az a hülye bíróság neki ítélt még anno, így muszáj vele élnem. Még messze van a tizennyolcadik születésnapom, addig muszáj kitartanom, utána el is tűntem, nem érdekel hová, csak el innen.

Elég ridegen hangzik, mégis csak az anyámról van szó, de megérdemli, egy normális anya foglalkozik a fiával attól, hogy dolgozó ember.  Az anyám teljesen tönkre tette a családi idillt a folyamatos kimaradásaival, apám szerint csalta őt, amit ő tagadott, ezáltal megromlott közöttük a kapcsolat, aminek válóper lett a vége. Később kiderült, hogy csak miattam voltak együtt, mivel csak egy becsúszott gyerek voltam.

Kilenc éves korom óta egyedül nevelt,  addig nem is volt ekkora szakadék közöttünk,  amíg meg nem történt azaz eset.

Szerettem Kínában élni, én voltam az iskola nagymenője, amit itt lehetetlennek hiszek.  Örülök, ha valaki majd hozzám szól, nem hogy rajongjanak értem a lányok.

– Jackie, megérkeztünk – szólalt meg, miután leparkolt egy kettőnknek óriási családi ház előtt.

Kiszálltam az autóból, s szemeztem új otthonommal. Kívülről szépen kimeszelt, emeletes ház volt, ahogy látom, erkély is tartozott hozzá, aminek kifejezetten örültem, sőt reménykedtem, az én szobámhoz tartozik.

Szeretem este nézni a csillagokat, megnyugtatnak.

Egy valami aggasztott, túl közel volt az erdő, és egyetlen kerítés sem választotta el a háztól, mintha a fák között lenne az otthonunk.  Már előre tudtam, hogy vidéken leszünk, és nem Korea nagyvárosai egyikében, de ezt nem vártam, később utána nézek, milyen erdő is az „udvarunk”.

– Jacks, ne nézz ilyen kétségbeesetten, nincs világvége, majd hozzászoksz az itteni élethez – mosolyodott el anyám, de nekem egyáltalán nincs kedvem hozzá.

– Persze, biztosan – morogtam.

– Segítesz becipelni a bőröndöket?  – kérdésére csak bólintottam, majd felkaptam két jó nehéz bőröndöt, ami éppenséggel az enyémek, szeretek öltözködni, szóval van jó pár ruhám.

Felcipeltem az emeletre, szerencsére az erkélyes szoba az enyém, anyámé pedig a földszinten található. Az emeleten a szobámon kívül még egy fürdőszoba, és egy dolgozó szoba helyezkedett el, az utóbbit nem én fogom használni, hanem az orvos anyám a papírjainak.

A szobám nem volt túl nagy, de kicsinek se mondható, pont tökéletes a mérete. A falai mélyvörösek voltak, ami nagyon bejött, az ágyon és a szekrényem kívül egy íróasztal foglalt helyet a szobában.  Leraktam a kezemben tartott bőröndöket, majd elterültem az ágyon.

– Drágám, lent hagytad a telefonod, Henry írt neked. Jackson, ennyire nem szeretnél velem élni?  - döbbenten nézek fel rá, komolyan beleáskál a magánéletembe.

– Te elolvastad az üzeneteimet?  Hogy volt jogod hozzá? – háborodtam fel.

– Nem akartam, csak láttam a kijelzőn a válaszát, és kíváncsi voltam, miért emlegettetek engem –mentegetőzött.

– Nem akartad? Az üzeneteim érdekelnek, de az nem, hogy ide akarok-e költözni, esetleg mi van velem?

– Persze, hogy érdekel, hogy vagy.

– Akkor tudnád, hogy Hongkongban akarok élni, és nem az isten háta mögött. Apa nem is csoda ott hagyott téged, én is menekülnék tőled, sajnálatomra a törvény hozzád köt, de nem sokáig. Most is magadra gondolsz csak, és a karrieredre – hirtelen csattant tenyere arcomon, köpni-nyelni nem tudtam,  még sosem emelt rám kezet.

– Hogy mondhatsz ilyet? Fontos vagy nekem, mindennél jobban.  Te sem könnyíted meg az én életem, ha csak egy kicsit is törődnél velem, nem keverednél bajba.  Tudod, nem olyan kellemes az igazgatónak könyörögni, hogy ne rúgjanak ki az iskolából, jogosan penderítettek ki onnét, ezzel is szégyenbe hozva engem.  Ne te oktass ki, milyen anya vagyok, mert te se vagy egy minta gyerek – vált hisztérikussá.

– Szégyen mi?  Meg sem hallgattad az én verzióm, inkább hittél a pletykáknak, mint már mondtam, nem értem hajtottál fejet az igazgatónak – kikaptam kezéből telefonom, s hagytam el szobám.

Rosszul estek szavai, ő nem tudott semmit, nem én tettem.

A bejárati ajtót bevágva indultam el az erdőbe, nem érdekelt, hogy már beesteledett, magányra vágytam, amit meg is kaptam.

Augusztus végén már elég hűvösek voltak az éjjelek, reszketve jártam a fák között. Nem féltem a sötétben, azt sem érdekelt, ha nem jutok vissza a házunkhoz, csak mentem nyíl egyenesen, ahová a lábam vitt. Az egyedüllét borzalmas, most mégis kellemesen hat.

A szívem visszaállt átlagos ütemre, elfeledve egy pillanatra, mi is történt pontosan a négy fal között. Mélyet szippantottam a friss levegőből, ami sokkalta tisztább, mint Hongkong szmogos utcái.

A telefonomon világítottam előttem az ösvényt, de nem hiszem, hogy sokáig húzza, nemsokára lemerül, mégsem fordultam vissza.

Vonzott magához az erdő, ismerős borzongás futott végig rajtam, olyan, mint amikor verekszik az ember, izgalmat. Itt nem határoznak meg szabályok, az vagy, aki, és senki sem akar változtatni rajtad.

Eggyé válni a természettel, micsoda megkönnyebbülés célok nélkül haladni előre, hagyatkozva az ösztöneidre, eldobva a józan eszünk egy röpke időre.

Rengeteg teher nyomja szívem, amitől lehetetlen megszabadulni, s csak súlyosbodik percről percre. Néha végig suhan rajtam az a gondolat, hogy mennyivel jobb lenne a világ nélkülem, mennyivel jobb lenne a sötétségben lebegni öntudatlanul, semmivé válva.

A tulajdon anyám szégyennek tart, akkor más hogyan vélekedik rólam? Egy nagy nulla, aki csak él, de minek.

A csendes éjszakát morranás vágta ketté, majd lépésekre, csaholásra lettem figyelmes, akár a kutyák. Végig futott rajtam a hideg, nem sok jót sejtet az, hogy felém közelednek.

Lábaim megdermedtek, az eddigi bátor énem, aki bemerészkedett az erdőbe éjszaka, teliholdkor, eltűnt, a gyáva Jackson előtérbe került. Futásba kellene kezdenem, vagy inkább maradjak mozdulatlan, hátha észre se vesznek? Badarság, miken gondolkozok, persze, hogy futok az életemért.

Gyáva vagyok, eddig az életem elvételéről filozofáltam, most mégis féltem. A szívem felpörgött, amikor telefonom fénye feladta a szolgálatot, s a morgás közelebbről hallatszott.

Lábam mintha lebénult volna, nem engedelmeskedett parancsomnak, hogy ideje lenne cselekednie, vagy fenevadak kései vacsorája lesz. A feketeségben felcsillant két gyönyörű rubinvörös szempár, amik a veszélyes helyzethez képest elkápráztattak, teljesen megbolondultam.

Vonyításba kezdtek, talán a társaikat hívják.  Ideje szaladnom, ha egyáltalán képes vagyok-e rá felbukás nélkül, átmeneti vakságom miatt.

Minden akaraterőmet összeszedve hátráltam, amire a farkasok is reagáltak, felvéve a nyúlcipőt eszeveszett gyorsasággal futottam az egyik irányba, magam se tudva hová jutok.

A ragadozók nem hagytak egyedül, morgásuk nem halkult, ma biztosan itt halok meg, nincs értelme elszaladni, mindegy lenne megállni, hadd marcangoljanak szét.  Hamarabb túlesek a nehezén, és utána nem érzek majd semmit.

Térdeim összecsuklottak, vége a dalnak, nekem annyi.

Meglepetésemre a hangok megszűntek, fényt pillantottam meg tőlem pár méterre, amit a nagy sietségben nem is vettem eddig észre. A farkasok még itt voltak,  lihegésük töltötte be az erdő ezen részét.

– Takarodjatok, míg szépen mondom – szólalt fel egy férfi erőteljes mély hangon.

A farkasok mintha értették volna fenyegetése értelmét, eltűntek mellőlem, valamerre a fák sűrűjébe. A férfi felém tartotta fényforrását, ami szememnek borzalmas volt, de nem szóltam, örülök, hogy a segítségemre sietett.

A telefonom kezemben a szorongatástól felnyitódott, és akkor esett le, még működik, fasza, szerencsétlen vagyok. Bekapcsoltam újra a zseblámpám, hogy szemügyre vegyem megmentőm.

Árgus szemekkel néztem végig teljes meztelen valóján, erre nem számítottam. Szőke haja csapzottan állt, szemei kékek voltak, gondolom koreai, mégis tengerkékek, biztosan kontaktlencse.

Le sem vette rólam tekintetét, csak bámult meg sem szólalva. Különös érzés tartott csapdában, ismeretlen volt, még életemben nem éreztem ilyet.

Nem értettem csillogó tekintetét, mintha boldog lenne, de miért?  Az erdőben rátalál egy körülbelül vele egy korú srácra, aki jajveszékelve rohan farkasok elől, ő mégis örül.

Kezét nyújtotta felém, amit el is fogadtam, így felhúzott engem a hűvös földről.

Kezemet el nem engedve húzott maga után a minimális fényben, egy szót sem hallatva. Rettentő hideg van, szinte vacogok, ő mégis meztelenül mászkál az erdőben, érdekes.

Férfi vagyok én is, mégis zavarban érzem magam, ahogy rápillantok. Ez a fiú biztosan zakkant, ép eszű ember nem sétálgat így.  Akár perverz zaklató is lehet, mégis követem, el kellene beszélgetnem egy dilidokival.

Szorító keze forró, ami kicsit segít az én jéggé fagyott mancsom melegen tartásában.  Kész rejtély a szőke, de örülök, hogy itt van, és segített.

– Hol laksz? – csengett kérdése a némaságban.

– Tessék? – kérdeztem vissza, a belső gondolataimtól nem fogtam fel kérdését.

– Azt kérdeztem, hol laksz?  Hazakísérlek.

– Az erdő szélén – köszörültem meg torkom. Nem beszéltünk többet, csak csendben vezetett ki az erdőből.

Már nem is olyan félelmetes az erdő a farkasok után, az ismeretlen fiúnak köszönhetően, sőt reménykedtem, soha nem érünk ki innen.  Magam se tudom az okát, de érdeklődöm iránta, mármint nem úgy, nem vagyok meleg, csak kíváncsi vagyok mit is keresett ilyenkor kint, és miért hallgattak rá az állatok. Nem hiszem, hogy ha én szólalok fel, nekem engedelmeskednének.

Mire feleszméltem már otthonom előtt állok, amit bánok, nincs kedvem anyámhoz, lehetséges nem is várt haza, és már alszik.

– Köszönöm, hogy segítettél – néztem szemeibe.

– Igazán nincs mit – indult volna el vissza az erdőbe, de keze után kaptam, amit nemrég engedtem el.

– Várj, hogy hívnak?  Miért mész oda vissza? Nem fázol? Gyere velem, adok ruhát – estem kétségbe, nem is értve miért. Válaszul csak megrázta a fejét, legalább értette az angolul feltett kérdéseim.

– Hogy engedhetlek vissza meztelenül? Meg fogsz fázni – erősködtem.

Újra faképnél akart hagyni, de én egy makacs férfi vagyok, így magam felé fordítottam. Hezitálás nélkül terítettem hátára kedvenc pulcsim, legalább ennyivel is meghálálom az életem.

Szemeivel a vesémbe lát, elbűvölve figyel, már szinte zavarba hoz.

– Jooheon – válaszolt kérdésemre, majd lefejtette ujjaim válláról, és ott hagyott a házunk bejáratánál.

– Jooheon – ismételtem meg nevét, nehogy a feledésbe merüljön.

Most hogyan alszom el úgy, hogy körülötte forognak a gondolataim? Badarság, lehet nem is találkozunk többet.

A nappaliban már nem égett a villany, ahogy sehol máshol, így a szobámba veszem az irányt.

Mit vártam, hogy aggódva a nyakamba ugrik, és sajnálni fogja, hogy összevesztünk?

Levéve összepiszkolt ruháim kerestem bőröndömből egy alsónadrágot, és egy fehér bő pólót, majd átöltöztem.

Az erkélyre pillantottam, ahová hirtelen ötlettől vezérelve léptem ki.  Figyeltem a világító holdat, ami teljes pompájában virított az égen, körülötte rengeteg csillaggal. Csodaszép volt, itt sokkal jobban látható, mint Kína nagyvárosaiban.

Jooheon, te is ilyen nyugtatóul hatottál rám, a pucérkodást félretéve, mint ez a lélegzetelállító látványú égbolt.

Talking to the moon (Jackheon ff.) - Prológus

Jooheon

A kellemes, hűs szellő borzolja hófehér, dús bundám. A sötétség ellenére remekül tájékozódom az óriási fák rejtekében, ahonnan egy kisebb tisztásra bandukolok.

A hold már fényesen ragyog az éjkék égbolton, körülötte több ezer csillag díszeleg. Mindig is az éjszaka szerelmese voltam, ez nem meglépő, a hold minden vérfarkast vonzott magához.

Hangos vonyításom messze elhallatszik, mégsem hallom falkám válaszát, egyedül én változtam át.

Már szinte beleolvadtunk az emberek társadalmába, ennek ellenére mégsem választhatunk közülük párt.

Ledobva magamról farkas valóm, terültem el a kissé hűvös füvön, úgy merengtem el gondolataimban. Mélyet szippantottam a friss levegőből, ami megnyugvást hozott megtört lelkemnek.

Holnap telihold, ami azt jelenti, résen kell lennem, nem magam miatt, hanem az újoncok miatt, akik képtelenek türtőztetni magukat, és alakot váltanak. Reménykedem, hogy kihagynak eme nemes feladat alól, hogy én őrizzem őket.

A telihold ellen nagy akaraterővel kell rendelkeznünk, ami kezd fogyóban lenni részemről.  Nem érzem magam felkészülve a másnapra, egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy érdekeljen, mi is zajlik körülöttem, mindegy, hogy nyugodtan végig ülöm a szobámban, míg felkel a nap, vagy inkább tombolok a teliholdas éjszakán.

Érdektelen vagyok minden téren, hisz amire igazán vágyom, azt még nem teljesítették.

Be akarok vésődni.

Szeretnék egy párt, aki a mindenséget jelentené nekem, aki ugyanúgy ragaszkodna hozzám, ahogy én hozzá. Magányos vagyok, rettentően magányos, oly annyira, hogy már csak a hold jelenti a vigaszt, amely nem bizonyul valami jó társaságnak.

Beszélek a holdhoz, mintha reménykednék, ezzel eljutnak valakihez az érzéseim, a hold másik oldalára.

Mew x Gulf - Félreértés (mpreg)

- Terhes vagyok, azt hiszem... - halkult el Gulf hangja, ahogy kiejtette ezt a pár szót.

A szíve a torkában dobogott, nehezére esett színt vallania legjobb barátja előtt.       

Félt a reakciójától, hisz ő maga sem tudta, hogy ez valóban igaz lehet, vagy csak valaki megpróbálta megviccelni. Mégsem tudta figyelmen kívül hagyni, és nem törődni a kialakult helyzettel.

Tanácstalan volt, nem tudta mi tévő lehetne, s kivel beszélhetné meg a problémáját.

Az anyukája biztosan rosszul lenne a hírtől, ha egyáltalán elhinné. Párját pedig nem akarta addig beavatni, míg meg nem bizonyosodik, hogy valóban állapotos-e.

Mild volt a legjobb barátja, már szinte testvére, csak benne bízhatott.

- Azt hiszed?? Ne viccelj, ezt nem veszem be, haver - kezdett kínos kacajba a fekete hajú.

- Nem viccelek, te tökkelütött - csapta fejbe a vele szembe ülőt.

- Áuh, ezt fájt - simított a fájó területre az idősebb.

- Már lassan két hete rosszul érzem magam, először azt hittem csak megfáztam, de nem. Nem kellett volna az interneten olvasgatnom, és még nagyobb bolondság volt kipróbálnom az egyik tanácsot - túrt idegesen a hajába a magasabb. A napok óta tartó hányinger, s szédülés még stresszesebbé tették, mint általában.

- Azt ne mond...

- Megcsináltam egy terhességi tesztet - legszívesebben a föld alá süllyedne szégyenében, ahogy kimondta.

- Csak tréfálsz velem ugye? Pozitív lett? - nézett kigúvadt szemekkel a szenvedőre, aki csak bólintani tudott.

- Lehet, hogy a teszt volt rossz - kereste a lehetséges magyarázatot Mild.

- Miután megláttam a két kis csíkot, csináltam még párat, de mindegyik ugyanazt mutatta - szomorodott el Gulf.

- Ezt tudja P'Mew?

- Nem. Meg kell tudnom, hogy lehetséges-e. Ha igaz, kénytelen leszek elmondani - sóhajtotta.

- P' biztosan örülne neki. Ne félj, minden rendben lesz - ütögette meg vállát biztatásként.

- Már kértem időpontot a vizsgálatra, eljönnél velem? - nézett kiskutya szemekkel barátjára.

- De P'...

- Kérlek, csak rád számíthatok. - Mild még sosem látta ilyen sebezhetőnek, és kétségbeesettnek barátját, Gulf maga volt a magabiztosság, de ez most alábbhagyott.

- Rendben - adta be végül a derekát.

♡♡♡

Kavarogtak Gulf érzései, ahogy eszébe jutottak az orvos szavai. A férfiak kis százaléka képes a magzat kihordására, köztük Gulf is.

Nem tudta, hogy ennek örüljön, vagy vesse le magát egy szakadékba.

Egyszer sem fordult meg a fejében, hogy gyereket szeretne, Mew elég volt számára a boldogsághoz. Most mégis úgy alakult, hogy a szíve alatt hordoz egy csöppséget.

Az abortusz nem szerepelt a szótárában, akárhogy reagál a nála idősebb férfi, megtartja a babát.

Még nem mondta el szerelmének, hogy nemsokára apuka lesz, pedig már eltelt egy hét a vizsgálat óta.

Mild már be volt zsongva, miszerint ő lesz a legjobb nagybácsi a világon, pedig még messze van a pici születése. Az állandó kérdezősködése a hogylétük felől, és a győzködése, hogy végre mondja el Mew-nak az őrületbe kergették.

Miért nem fogja fel, hogy lelkileg fel kell készülnie?

Mew a legédesebb pasi a világon, de nem biztos, hogy be mer vállalni egy gyereket. Még mindketten egyetemisták, részmunkaidős munkából nem lehet eltartani egy családot. Túl fiatalok egy ekkora felelősséghez.

És a szülők hogyan fogadnák?

Mew szülei támogatják a meleg fiúkat, de egy gyerek már nekik is sok lenne. Gulf szülei már nehezebb esetek, ők neheztelnek saját fiúkra, amiért egy férfi elcsavarta a fejét.

Mégsem titkolhatja örökké, nemsokára hízni, és gömbölyödni fog, amit nem tud majd rejtegetni. Mew megérdemli, hogy őszinte legyen hozzá, és ha minden jól megy, boldogan várhatják együtt a babát.

Gondolatából telefonja rezgése zavarta fel az állapotos fiút. Legjobb barátja írt, próbálva ösztönözni, hogy ne legyen nyuszi, és ne titkolózzon.

Gulf türelme fogyóban volt, majd ő eldönti, mikor alkalmas párjával közölni a hírt. A telefont az ágyra dobta, majd elindult zuhanyozni, kell egy kis nyugalom a nap végére.

A kellemesen meleg víz ellazította feszült izmait. A karamellszínű bőrön felhabzó tusfürdő illata bellengte az egész fürdőszobát, Gulf imádta ezt az illatot.

Miután hajlandó volt kimászni a zuhany alól, megtörölközött, majd felkapta az előkészített fekete boxert, és az általa úgy szeretett fehér pólót, amit "férjecskéje" szekrényéből csempészett el.

A hajába túrva lépett ki a fürdőszobából, de nem számított rá, hogy Mew már itthon van.

- Mit titkolsz előlem, ha? - szegezte Gulfhoz a kérdést Mew, akit ennyire mérgesnek még nem látott a párja.

Gulf először nem értette, hogyan tudta meg szerelme, hogy titkol valamit, de amint meglátta Mew kezében a telefonját rögtön beugrott Mild üzenete. Gondolatban magát átkozta, amiért nem zárta le a készüléket.

- Miért nem válaszolsz? - Mew tudta, itt nagy bajról lehet szó, ha Gulf nem találja a szavakat.

Alig várta, hogy az egyetemi órák, és a munka után hazaérjen, hogy a karjaiba zárhassa szerelmét, de jobb lett volna, ha haza sem jön, hanem az egyik haverjánál marad iszogatni, amit sajnos lemondott.

Nem kellett volna elolvasnia más privát beszélgetését, de nincs bűntudata, tudnia kell az igazságot.

- Én...

- Légy őszinte. Megcsalsz engem? - gondolt a lehető legrosszabbra az idősebb. Nem élné túl, ha beigazolódna a gyanúja.

- Nem, dehogy is. Soha nem lennék rá képes - háborodott fel a rágalmazott.

- Akkor miért vagy olyan távolságtartó, és kedvtelen velem szemben? Nem vagyok neked elég? Már napok óta furán viselkedsz - esett kétségbe a fiú.

- Sajnálom.

- Mégis mit sajnálsz? Meguntál, vagy sohasem szerettél igaz... - még végig sem tudta mondani, már csattant is a pofon.

- Terhes vagyok baszdmeg - emelte fel hangját Gulf.

Mew nem hitt a fülének, mindenre számított, de ilyen válaszra semmiképp sem.

- De ez hogyan? - emelte kezét arcához Mew.

- Én is azt hittem, hogy baromság, ilyen nincs, de tévedtem. Voltunk orvosnál, és kiderült, hogy képes vagyok teherbe esni, ahogy rajtam kívül jó pár férfi. Hét hetes terhes vagyok - simított végig hasán mosolyogva Gulf, ahogy az elmúlt napokban már megszokta.

- Hogy érted, hogy voltunk? - sötétültek el Mew szemei. Gulf tudta, most rontott saját helyzetén.

- Mild kísért el, nem tudtam, kivel oszthatom meg a félelmem - sütötte le szégyenében a szemét Gulf.

- Velem kellett volna, én vagyok a párod, és remélhetőleg a gyerek apja is, de már nem tudom mit gondoljak - ült le az ágy szélére.

- Persze, hogy te vagy az apja, csak nem mertem bevallani a terhességem, féltem, hogy megundorodsz tőlem, és elhagysz - hulltak le Gulf arcán bánatának bizonyítékai. A hormonok dúlnak benne, sohasem volt egy sírós fajta, de muszáj kiadnia magából a felgyülemlett feszültséget.

- Hogyan undorodhatnék tőled, mikor te vagy az életem? Olyan embernek ismersz, hogy elhagylak emiatt? A szerelmünk gyümölcse növekszik a szíved alatt, ennél boldogabb ember nem is lehetnék - állt fel, s szorosan magához húzta a sírdogáló szerelmét.

Haragudott Gulfra, amiért nem vele osztotta meg először gyerekük érkezését, de megértette, miért döntött így társa. Ez egy új, s félelmetes helyzet, amit először fel kellett dolgoznia a várandós fiúnak. Mild már gyerekkora óta mellette volt, ő volt a biztos pont Gulf életében, a bizalmasa. Egyértelmű, hogy tőle kért segítséget.

Mew dühös volt, amikor olvasta az üzenetet, de annak már vége, átvette a düh helyét a boldogság. Apuka lesz.

Gulf szívéről egy óriási szikla gördült le, ahogy Mew a karjaiban tartotta, és pihekönnyű csókokkal halmozva el arcát, tudtára adva, hogy számíthat rá.

- Sajnálom, amiért megütöttelek. Szeretlek, P' - bújt szerelme mellkasába Gulf.

- Én is szeretlek, kicsim.