A legédesebb - Wang Yibo x Xiao Zhan

A méz, a fahéj és a szegfűszeg kellemes egyvelege töltötte be az egész lakást. A konyhában szorgoskodó fiú talpig lisztesen, a háttérben szóló karácsonyi dallamot dúdolva készítette elő a szerelmének szánt mézeskalács tésztáját.

Nem számított egy konyhatündérnek, így telefonját segítségül hívva próbálta összehozni a karácsonyi édességet. A receptet többször is alaposan elolvasta, pontosan kimérte a hozzávalókat, a precízségre törekedett.

Ez lesz az első közös karácsonyuk a párjával, így a lehető legfinomabb mézeskalácsot szeretné elkészíteni, amire csak képes.

A ragacsos tésztát miután sikeresen összegyúrta folpack fóliába csomagolta, majd a hűtőben hagyta pihenni.

A tészta pihentetése alatt készített magának egy narancshéjjal, és fahéjjal megbolondított forrócsokoládét, majd rendet rakott a „csatatérré” vált konyhában, hogy tiszta legyen a terep a sütemények formázásához.

Xiao Zhan imádta a szeretet ünnepét, amikor összegyűlt a család, és egész nap együtt voltak, fát öltöztettek az apjával, és az öccsével, majd együtt ették a finomabbnál finomabb ételeket, amiket az anyukája készített. A nap végére pedig bekapcsoltak egy karácsonyi filmet.

Ez a Karácsony most más lesz.

Két hónapja költöztek össze Yiboval, és most a közös karácsonyukat tervezgették, mindennek tökéletesnek kell lennie.

A szentestét az új közös otthonukban töltik kettesben, tele romantikával, majd másnap meglátogatják a Xiao családot. Xiao Zhan szülei elfogadták, hogy a fiúk választottja nem az ellenkező nemhez tartozott, és szívesen látták vendégül a fiatalabb fiút.

Már csak egy nap volt hátra az ünneplésig, így Xiao Zhan mézeskalács gyártásba kezdett, hisz jól tudta mennyire édesszájú a szerelme.

Yibo hallgatagsága, és kissé mogorva viselkedése, amit mások felé mutatott, az csak látszat, de mikor Xiao Zhannal volt, akkor kimutatta a mosolygós, kisfiús oldalát, amit rajta kívül senki sem sejtett, hogy ott rejlik benne. A csupa szív fiú odáig van az édességekért, így a mézeskalács tökéletes választás volt Zhan részéről.

Kivette a hűtőből az édes tésztát, majd két részre osztotta azt. Az alaposan meglisztezett márványlapra helyezte az egyik felét, és kellő vastagságúra nyújtotta, ezután kezdődhetett a folyamat egyik legizgalmasabb része, hogy milyen formát öltsenek a sütik.

A sütőpapírral bélelt tepsi megtelt fenyőfákkal, csillagokkal és szívecskékkel, várva, hogy előmelegedjen a sütő, és szép barnára süljenek odabent.

Zhan elégedetten mosolygott, eddig minden jól haladt.

A mézeskalácsok már szépen sültek a sütőben, amikor a lakás másik tulajdonosa belépett az ajtón.

A kabátját levéve a fogasra akasztotta, a bakancsát a bejárati ajtóhoz helyezett cipős szekrénybe tette, majd elindult az émelyítően édes illatok irányába, ahol megpillantotta élete szerelmét. A rádióból szóló karácsonyi éneket énekelte, közben a sütő üvegajtaján keresztül nézte, hogy hogyan állnak a bent sülő sütemények.

Ravasz mosollyal az arcán közelítette meg a háttal álló fiút a fiatalabb, majd óvatosan átölelte, s egy apró csókot hintett párja nyakhajlatába. Az idősebb megrezdült a hirtelen ért öleléstől, nem vette észre, hogy mikor érkezett meg szerelme.

Megfordult a szoros ölelésben, hogy egy gyengéd csókkal köszöntse élete értelmét.

Yibo nem elégedett meg egy könnyed puszival, falni kezdte a mézédes ajkakat, amit Zhan készségesen viszonzott. Ez a csók édesebb volt, mint bármilyen mézeskalács, csak erre volt szüksége Yibonak, a magasabb fiú volt a legfontosabb a számára, hisz csak ő volt neki.

Még csak egy éve voltak egy pár, de Yibonak ő jelentette a családot. Végre talált valakit, aki tiszta szívből szerette. Az árvaház megkeserítette az életét, soha nem tartozott senkihez, addig a napig, míg meg nem látta Xiao Zhant.

Észre sem vette, de már Zhan volt a világ közepe, egy hűséges társ, akinél jobb embert nem is kívánhatott volna maga mellé. A lételemévé váltak Zhan csókjai, ki akarta csókolni belőle a szuszt is, akár ebben a pillanatban a magáévá tenné ezen a pulton, de türtőztetnie kell magát.

A fenekébe markolt, amit Zhan egy nyögéssel díjazott. Xiao Zhan ujjait Yibo puha hajába vezette, amit minden egyes szeretkezésnél előszeretettel tépett a kéj közepette. Egymáshoz simulva kóstolgatták egymást, Zhan érezte, hogy mennyire kívánja a párja, de kénytelen volt elválni Yibo gyönyörű, s finom ajkaitól, hisz a mézeskalácsok még a sütőben voltak.

– Ezt este folytatjuk, de muszáj megnéznem a mézeskalácsot – lihegte Zhan, kisebb merevedéssel elválva Yibo-tól.

Yibo beletörődve engedte el ma esti áldozatát, vágytól csillogó tekintettel.

– Ma nem úszod meg – fenyegetőzött a fiatalabb.

– Nem is szeretném – nyalt végig szája szélén Zhan.

– Helyes – vigyorgott perverzen Yibo.

Zhan amint elszakadt függősége tárgyától, fogott egy konyharuhát, kinyitotta a sütő ajtaját, s ahogy vette volna kifelé a szénné égett sütiket, sikerült megégetnie a kezét, így elejtette a tűzforró tepsit, ami csattogva a csempén landolt.

Őrületesen fájtak az ujjai, sütőkesztyű hiányában nem volt elegendő a konyharuha, az egy pillanat alatt átmelegedett. Könny csordult ki a szeméből a hirtelen ért fájdalomtól, és sokktól.

Yibo gyorsan kikapcsolta a sütőt, nehogy még nagyobb baj történjen, majd megfogva Zhan csuklóját tartotta a csap alá a fájlalt területet, és elkezdte rá engedni a jéghideg vizet.

– Jól vagy? Menjünk el az ügyeletre? – ölelte át aggódva párját.

– Nagyon fáj, és a mézeskalács is mind megégett – mondta a könnyeivel küszködő fiú.

– Semmi baj, nemsokára jobb lesz, a sütik pedig nem számítanak, csak te légy jobban – puszilt az idősebb hajába nyugtatásul.

– De számítanak, ennek a karácsonynak tökéletesnek kell lennie. – Xiao Zhan nem a fájdalomtól sírt igazán, hanem a tudattól, hogy elrontotta az első közös karácsonyukat, Yibo első igazi karácsonyát, amit nem az árvaházban, vagy nem egyedül, egy üres lakásban töltött, mint minden évben, hanem vele, a családjával, az otthonával.

– Így is tökéletes lesz, kicsim, mert itt vagy velem, csak ne sírj – búgta a szavakat Yibo, még szorosabban fogva a mindenét. Tudta, hogy Zhannak mennyit jelent a közös karácsonyozás, de neki az is elég, ha Zhan vele van, és boldogan mosolyog vissza rá.

– Annyira igyekeztem, és ezt is elrontottam – zokogott a fiú.

– Ne butáskodj szerelmem, ezek csak mézeskalácsok, még süthetünk újakat. Mondd, jobb már a kezednek? Hadd nézzem, mekkora a baj – zárta el Yibo a vizet, majd megvizsgálta a megégett ujjakat.

Pirosak voltak, de nem volt annyira vészes, hogy kórházba kelljen menniük, itt inkább nagyobb volt a sokk, mint ami valójában történt. Óvatosan a szájához emelte Zhan kezét, majd apró puszit lehelt a sérült ujjakra.

– Sajnálom – szipogott az idősebb.

– Mégis mit sajnálsz? Keresek égési sérülésre kenőcsöt, majd bekötözzük, és hidd el, jobb lesz – cirógatta meg Zhan arcát.

– Szerettelek volna meglepni, de csak bajt okoztam – törölte meg szemeit a sérült.

– Nekem te vagy maga a meglepetés az életemben, a legédesebb. A mézeskalács már csak mellékes. Sütünk újakat, együtt – hajolt a sírdogáló ajkaira Yibo.

– Még van egy adagra való, és még a cukormázat is el kell készíteni – kúszott egy apró mosoly Zhan ajkaira.

– Akkor nincs baj. Még mindig nagyon fáj? – válaszul csak egy nemleges fejrázást kapott.

– Szerencsére nem súlyos. Ez is azért volt, mert nem bírunk magunkkal – kacagott fel Yibo. Eme kijelentésre egy kisebb ütéssel lett gazdagabb a barna hajú.

– Szeretlek.

– Én is szeretlek, Kicsim.

Végül a selejtes mézeskalácsok a kukában végezték, és a megmaradt tésztát felhasználva együtt láttak neki a tökéletes mézeskalács megsütésének.

A kisebb baleset ellenére Yibo első igazi karácsonya tökéletesen telt, hisz a számára legfontosabb személlyel tölthette, a szerelmével, a családjával.

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!♥