A bárszéken ülő férfi csillogó szemekkel dobolt ujjaival a pult tiszta felületén, próbálva követni a dallam ritmusát. A zene magával ragadta, s egy olyan világba repítette, amelyről eddig fogalma sem volt, hogy létezik-e egyáltalán.
Mégsem ez volt a valódi oka, hogy ma este ide
vezették lábai, épp úgy, ahogy az előző hétvégéken sem. Egyetlen egy dolog, vagy
jobban mondva egyetlen egy személy tehet a szórakozóhely gyakori látogatásáról,
aki Gulf sajnálatára a létezéséről sem tud.
Gulf nem rajongott az alternatív zenéért, sem a
nyüzsgő helyekért, ahol szinte meg sem tud moccanni az ember, mert akkora a
tömeg.
Most mégis itt ül, s egy pohár ital társaságában
élvezi a zenét. Nem szándékozik lerészegedni, minden egyes pillanatra emlékezni
akar, ahányszor megpillantja az éppen játszó banda helyes dobosát.
A zenekar még nemrég alakult meg, mondhatni ebben a
bárban "debütáltak". Elsősorban feldolgozásokat játszottak, de
egy-két saját szerzeménnyel is megörvendeztették a közönséget.
Gulf magától a büdös életbe be se lépett volna egy
ilyen helyre, ha Mild, Gulf legjobb barátja magával nem rángatja az egyik
szombaton. Pozitívan csalódott a szórakozóhelyben, nem gondolta, hogy ennyire
jól érzi majd magát.
Az első estén vetett szemet a dobosra, aki olyan
beleéléssel, szenvedéllyel ütötte a dobokat egész éjszaka, hogy teljesen
elvarázsolta Gulf-t. Nem törődött azzal, hogy legjobb barátja mit művelt holt
részegen, csak is az ismeretlen férfira tudott koncentrálni, aki az énekessel
együtt énekelte a szöveget.
Azóta az este óta szinte törzsvendégnek számított a
bárban. Gulf minden hétvégén egyedül üldögélt a megszokott helyén, és csorgatta
a nyálát Mew-ra. Csak annyit tudott róla a fiú: a nevét, és hogy rajonganak
érte a nők.
A lányok többsége a fellépések után megrohamozták
őt, hogy képet készíthessenek vele, próbálva felhívni magukra a figyelmet, a
bátrabbak ki is kezdenek vele. Gulf nem
tudott ilyen talpraesett lenni.
Milddel, és a haverjaival szemben be nem állt a
szája, de ha idegenekről, vagy éppenséggel Mew-ról van szó, elviszi a cica a
nyelvét. Így csak a távolból figyelés maradt Gulfnak, ő beéri ennyivel is, egyenlőre...
A férfi egy félisten volt, mindenki az ágyában
akarná tudni. Világos bőre, gyönyörű nagy szemei, és szépen ívelt orra ámulatba
ejtene bárkit, a testéről nem is beszélve, minden egyes négyzetcentimétere maga
a csoda.
– Csukd be a szád, szépfiú – szólította meg Gulfot a
pultos lány, majd elé rakott egy újabb pohár italt.
– Miről beszélsz P’? –
pirult el a fiú, tudta, hogy lebukott.
– P'Mew mindenkire hatással van, ne szégyeld, ha
bejön – kuncogta a pultos. Ennyire átlátnak rajta?
– És van barátnője?
– már úgy is rájött az igazságra, nincs mit veszítenie, ha rákérdez.
– Úgy tudom, nincs. Sok sikert – kacsintott rá a
fekete, hosszú hajú lány, mint aki tud valamit, majd folytatta a kiszolgálást.
Gulf bele kortyolt az italába, majd újra a színpad
felé fordult. A közönség tombolt, kitakarva Gulf elől az éjszaka fénypontját.
A zenekar egy The 1975 dalt játszott, amit csak is
Mew miatt ismert, és szeretett meg a fiú. Előtte nem is hallott az alternatív
zenét játszó bandáról, de azóta rendszeresen hallgatja őket szabadidejében.
A dal elhalkult, tapsvihar, és ujjongás váltotta fel
a zenekart. Mára vége volt a fellépésüknek, így átadták másoknak a terepet, hogy
ők is hadd bontogassák a szárnyaikat.
Gulf már épp fizetni akart, és távozni a bárból, az
ő csodája mára végzett, nem akarja végignézni, ahogy fogdossák a rajongói, mikor
valaki leült mellé.
– Szia, látom magányos vagy, csatlakozhatok? –
vigyorgott rá a részeg srác.
– Jobb, ha te is hazamész, neked már nem kell több
pia – állt volna fel Gulf, ha az idegen nem ragadja meg a karját, és húzza
vissza a székre.
– Hová rohansz?
Eddig olyan szépen megültél azon a formás fenekeden. Figyeltelek, egész
este – suttogta a fülébe, amitől Gulfnak hányingere lett. Egy ilyen rohadék ne
akarjon tőle semmit. Ellökte magától a zaklatót, aki csak kacagni kezdett.
– Ne légy félénk, csak meg akarlak kóstolni – húzta
perverz mosolyra a száját, s mielőtt tehetett volna valamit Gulffal, valaki
megragadta a vállánál fogva, amelytől felszisszent.
– Nem akar
tőled semmit, most már léphetsz – a megmentő mély hangja agresszív, tekintélyt
parancsoló volt. Gulf csak az idegen vállán nyugvó kezet nézte. A hüvelykujján
az ezüst karika, az erek a kézfején, ahogy kidudorodnak a bőre alatt, ezer
közül is felismerné ezt a kezet.
Lassan felvezette tekintetét a megmentője arcára, nem
kellett csalódnia, tényleg Mew férfias, nagy kezei voltak.
A részeg srác értve a szóból távozott, belátta, hogy
Mew ellen nincs esélye.
– Jól vagy? Nem bántott? – ült le a távozó személy
helyére, majd Gulf arcát kezdte tanulmányozni.
– J..jól vagyok. Nem csinált semmit – dadogott
zavarában a fiú. A csillaga vele szemben ült, és aggódott érte, ennél nem
lehetne boldogabb.
– Ennek örülök. Még be sem mutatkoztam, Mew vagyok –
mosolygott az idősebb. Ettől a mosolytól Gulf olvadásnak indult, ez már
illegális.
– Én pedig Gulf. Köszönöm, hogy segítettél, P’ –
köszönte meg az előző tettét az ében hajú.
Mew nem látott még aranyosabb, és ártatlanabb pasit
Gulfnál. Nem csoda, hogy már hetekkel ezelőtt is legeltette rajta a szemeit.
Tudta jól, hogy milyen hatással volt rá, az arcára volt írva minden érzelme a
fiatalabbnak.
Sokan rajongtak érte, de egyikük tekintete sem
perzselte fel úgy a vérét, mint ahogy Gulf nézése, az maga volt a vágy.
Már hamarabb meg akarta szólítani, de mire sikerült
kiszabadulnia a közönség karmaiból, a fiú addigra felszívódott. Most nem hagyja
elmenekülni, ma magáévá teszi a gyönyörű férfit.
Mew kisimított egy kósza tincset Gulf szeméből, hogy
végre a szemeibe tudjon nézni, mert Gulf látványosan kerülte a tekintetét.
„Milyen szende kis áldozat.” Gondolta magában Mew,
ravasz mosolyát visszafojtva.
Az oly áhított kéz végig szántott Gulf tincsein,
melytől halk nyögés hagyta el az ajkait, amit a hangos zene miatt nem vett
észre senki,
Éhezett a folytatásra, hogy ne csak a fejbőrén
érezze a hosszú ujjak érintéseit, hanem bejárják az egész testét, ahová eddig
nem engedett senkit.
Nem is sejtette, hogy ez hamarabb be is következik, mint
hinné.
Ma éjszaka önként belesétált P’Mew csapdájába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése