A dal, ami ihlette: N.flying - Like a flower
"Olyan voltál számomra, mint egy gyönyörű virág, mely bódító illatával megbolondított.
Csalfa mosolyoddal, csillogó, fekete szemeiddel
beloptad magad a szívembe, a világ legszerencsésebb férfijának éreztem magam,
amikor kiderült, hogy viszonzod az érzéseimet, és járni kezdtünk.
Minden olyan jól kezdődött, akkor miért voltam
annyira kétségbeesve, hogy elveszíthetlek?
Minden egyes napunk egyre egyhangúbbá vált, szinte
nem is beszéltünk egymással, csak amennyit ténylegesen muszáj volt. A
szótlanság megölte a kapcsolatunk, és a munkamániád sem segített a
helyzetünkön.
Elhidegültél tőlem.
Mondd, hová tűnt az a mindig vidám fiú, akit
mindennél jobban szerettem? Mondd, velem volt a baj, vagy te változtál annyit,
hogy szinte rád se ismertem.
Mikor töltöttünk együtt úgy időt, hogy te is
élvezted volna?
A szerelemtől átitatott éjszakáinkat felváltotta a
magány. Ott feküdtél mellettem minden este, mégis egyedül voltam, és ez
megrémített. Szükségem lett volna az ölelő karjaidra, amik az idő múlásával nem
fontak körbe többé, őrizve álmaim.
A virág, ami azt hittem, hogy csak is az enyém,
sohasem tartozott igazán hozzám. Csak egy hamis ábránd volt számomra, hogy
leszakíthatom a legszebb virágot a virágoskertből.
Ez a kapcsolat mindkettőnk számára mérgezővé vált,
ahogy rád néztem, láttam, ahogy szép lassan hervadni kezdtél mellettem, és ez
önmagamra emlékeztetett.
Mindketten hervadtunk.
Egyikünk sem lépett, pedig tudtuk, hogy csak még
rosszabb lesz a végkifejlet, ha még tovább húzzuk az elkerülhetetlent.
Két hervadó virág voltunk, akik képtelenek elválni
egymástól, még ha ez új lehetőséget adott volna a feléledésre, az újbóli
virágba borulásra, egy boldogabb életre.
Jól tudtam, hogy te csak megszokásból maradtál
velem, de én még mindig ugyanazzal a szerelemmel pillantottam rád, mint az első
együttlétünk után, még ha te nem is vetted észre, vagy csak nem akartad
észrevenni.
Érdekelt téged egyáltalán, hogy mi van velem, s
velünk? Egyáltalán volt olyan még számodra, hogy "mi"?
Az érzéseim nem számítottak, ehhez már hozzá
szoktam, akkor én miért törődtem a tiéddel? Annyira bolond voltam, hogy még
mindig reménykedtem abban, hogy van jövőnk.
Nem akarok búcsút mondani, mert még mindig halálosan
szeretlek, de úgy érzem, itt a vége.
Nem bírnám ki, ha a szemembe mondanád, hogy nem
kellek neked többé, így én lépek először.
Bocsájtsd meg, hogy nem voltam elég számodra, és nem
tudtalak boldoggá tenni.
Te voltál az első, és egyben az utolsó szerelmem.
Kérlek, keress valaki olyat, aki képes a hervadt
virágot gyönyörű rózsává változtatni, amire én képtelen voltam.
Viszlát, Jaebum."
Mark
– Kérlek, ne menj... – gyűrte össze a kézzel írt, az
idő múlásával leharcolt levelet a fekete hajú férfi, a könnyeivel küszködve, s
ráeszmélve, hogy Mark nem jön vissza, soha többé.
A lehető legmesszebb dobta az összegyűrt
papírdarabot, és összetörve idézte fel a levél tartalmát, amit már több
százszor elolvasott.
Igaza volt a levél írójának, borzalmas párja volt a
szőke fiúnak, csak gyötrelmet hozott az életébe.
Ha kimutatta volna az érzéseit felé, ha csak egy
kicsit többet foglalkozott volna vele, még most is itt lenne Mark, a valaha
volt leggyönyörűbb virág Jaebum szívében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése