Jooheon
A
kellemes, hűs szellő borzolja hófehér, dús bundám. A sötétség ellenére remekül
tájékozódom az óriási fák rejtekében, ahonnan egy kisebb tisztásra bandukolok.
A
hold már fényesen ragyog az éjkék égbolton, körülötte több ezer csillag
díszeleg. Mindig is az éjszaka szerelmese voltam, ez nem meglépő, a hold minden
vérfarkast vonzott magához.
Hangos
vonyításom messze elhallatszik, mégsem hallom falkám válaszát, egyedül én
változtam át.
Már
szinte beleolvadtunk az emberek társadalmába, ennek ellenére mégsem
választhatunk közülük párt.
Ledobva
magamról farkas valóm, terültem el a kissé hűvös füvön, úgy merengtem el
gondolataimban. Mélyet szippantottam a friss levegőből, ami megnyugvást hozott
megtört lelkemnek.
Holnap
telihold, ami azt jelenti, résen kell lennem, nem magam miatt, hanem az újoncok
miatt, akik képtelenek türtőztetni magukat, és alakot váltanak. Reménykedem,
hogy kihagynak eme nemes feladat alól, hogy én őrizzem őket.
A
telihold ellen nagy akaraterővel kell rendelkeznünk, ami kezd fogyóban lenni
részemről. Nem érzem magam felkészülve a
másnapra, egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy érdekeljen, mi is zajlik
körülöttem, mindegy, hogy nyugodtan végig ülöm a szobámban, míg felkel a nap,
vagy inkább tombolok a teliholdas éjszakán.
Érdektelen
vagyok minden téren, hisz amire igazán vágyom, azt még nem teljesítették.
Be
akarok vésődni.
Szeretnék
egy párt, aki a mindenséget jelentené nekem, aki ugyanúgy ragaszkodna hozzám,
ahogy én hozzá. Magányos vagyok, rettentően magányos, oly annyira, hogy már
csak a hold jelenti a vigaszt, amely nem bizonyul valami jó társaságnak.
Beszélek
a holdhoz, mintha reménykednék, ezzel eljutnak valakihez az érzéseim, a hold
másik oldalára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése